Műemlékek


Országos műemléki védettség alatt áll Palkonya katolikus temploma és pincesora. Helyileg védett műemlék Palkonya 52 sváb parasztháza.

Katolikus templom

A falu katolikus templomát a Batthyány család építette, és 1816-ban Szt. Erzsébet tiszteletére szenteltette. A messziről is jól látható piros kupolás templom a magyarországi körtemplomok egyik legszebb példája. A templom klasszicista stílusban épült, a szabadon álló centrális templom kupolával fedve, tornya a szentélyrész mögött a bejárattal szemben helyezkedik el.

A kiváló akusztikájú templom rendszeresen ad helyet különböző kórus-fellépéseknek. Minden év szeptemberében egyik helyszíne a nemzetközi hírű Európai Bordal Fesztiválnak.

Az első templom építése 1771-ben fejeződött be. Ez egy kis kápolna volt, melyet a lakosság kegyúri segítség nélkül saját erőből építetett. A kápolna építését Guldán József siklósi kőves mester vezetett. A falu részéről Jobst Ferdinánd irányította a munkálatokat. A kápolnát Pritzelmajer Károly plébános szentelte fel. 1782-ben a kápolna részére Pécsett egy kis harangot öntettek, mely mellé 1793-ban Bécsből egy nagy harangot hozattak. Az első harangok sajnos már nincsenek itt. 
A lakosság növekedésével a kápolna hamarosan kicsinek bizonyult, ezért a 19. század elején Batthyány János földbirtokos ezt az egyedülálló, klasszicista stílusú templomot építtette. Ezt Juranics Antal pécsi kanonok szentelte fel 1816-ban, Szent Erzsébet tiszteletére. A bádoggal fedett szép kerek kupola már messziről látható. A kerek templombelső átmérője 13,30 m, magassága 18 m. A négy gótikus ablak három láb széles és nyolc láb magas. Régebben a főoltáron kívül két mellékoltára is volt. A főoltár fölött hatalmas festmény függ, mely az alamizsnát osztó Szent Erzsébetet ábrázolja. Fent a kupolában egy freskó látható, mely betlehemi jelenetet ábrázol. Az oltár felett a kupolában egy freskó a Szentháromságot ábrázolja. Körben a kupola alján az öt szimbólum mindegyike egy-egy evangélistát jelképez. Az oltártól balra álló szobor a Madonnát ábrázolja. Ezt a Blum család alapította hálából, hogy tanár fiúk a Dunán felrobbant hajóról tanítványaival együtt élve megmenekül. Az oltártól jobbra álló szobor a gyermek Jézust ábrázolja. A főbejárat felett a kórus található az orgonával. 
A templom főbejárata az utcára néz, a torony pedig a templom mögött áll és keletre néz. A torony 38 m magas, süvege pirosra festett bádogból készült. Itt helyezték el a kápolna két harangját, melyhez 1844-ben Pécsett egy harmadikat öntettek. Ez még ma is a toronyban van. Súlya 448 kg. A két régi harangot az első világháború idején leeresztették, beolvasztották és háborús célokra feldolgozták. 1926-ban a község Pécsett ismét vásárolt egy kis harangot. Ennek súly 64,5 kg. Ezt a második világháborúig iskolaharangként használták.
A toronytól jobbra és balra két kis helyiség található. Az egyikben a sekrestye, a másikban a toronyba vezető lépcső van. 
1958-ban felújították a kupola lemezborítását, mely során a piros lemezeket szürkére cserélték. A torony süvegét 1962-ben újították fel. 
1961-ben a templomot renoválták és festették. Az oltárképet és a két freskót Gebauer Ernő pécsi festőművész restaurálta. A szimbólumokat Őry József festette. A mellékoltárokat a renoválás során lebontották. Ezzel egyidőben az oltár alatt szent sírt építettek ki. A templomot a 80-as években országos műemlékké nyilvánították.

 

A PALKONYAI SZŐLŐHEGYI SZENT BERTALAN KÁPOLNA 

                                                                                             

            Somogyi Tibor szőlőtermesztő és borász birtokán épült fel 2006-2007-ben, szőlőmunkások számára, szolgálva menedékül és tájékozódásul. E kicsiny kis kápolna természetes anyagokból készült: helyi terméskőből, kézi vetésű téglából, méhviasz falszigeteléssel, égetett agyagcserép fedéssel, mészhabarcs vakolathímekkel. Az épület helyének és tengelyének kitűzése is hagyományos középkori módszerekkel történt: pálcás (radiesztéziai) helymeghatározással.

 

            A kápolnát augusztus 24.-re, Szent Bertalan napjára tájoltuk: ekkor a felkelő nap sugarai megvilágítják a szentélyt és benne Szent Bertalan képét, hozzásegítve bennünket is a megvilágosodáshoz: a bennünk lévő bertalanság megtalálásához. Ahogyan a beteg test is gyógyítható az akupunktúrás vagy akupresszúrás pontok kezelésével, úgy a térkép e kicsiny kis pontja reményeink szerint hozzájárul a haza teste, a Kárpát-medence feltámasztásához, rendeltetésszerű működtetéséhez.

             Köszönet illeti ezért elsősorban az építtetőt, Somogyi Tibort. Szolgáljon tette jó példával. Köszönet továbbá az adományozóknak, közöttük a palkonyaiaknak is. Köszönjük munkáját Somlósi Lajos radiesztétának, Somogyi Győző festőművésznek, Pap János kőmívesnek, Doszpot István ácsnak és Fajtai Sándor bádogosmesternek. A vakolathímek kivitelezésében többek között Kiss György restaurátor, Major Judit kerámikus, Foster Hanna és a tervező vettek részt. A bútorok és a szentélyajtó Hajda Gy. Zsigmond alkotásai. A képíró ábrázoláshoz Pap Gábor művészettörténész és Molnár V. József tanácsai adtak segítséget. Köszönetet mondunk bábáskodó segítségéért, szervezőmunkájáért és a kápolna állandó, jelenben is folyó szeretgetéséért Becker Leonórának. A kápolna tervezője: Grátz Antal építészmérnök és munkatársa Nagy Zoltán.

2008. évi Szt. Bertalan napi virrasztás meghívó >>>

 

 

 

 
Pincesor

A népi építészeti emlékként védett, 53 présház által alkotott, egymás fölött több sorban elhelyezkedő pincesor településszerkezeti, gazdálkodástörténeti - és egyben kiemelkedő esztétikai érték is. A XIX. század elején létesült, egységesnek látszó pincecsoport egyenként eltérő épületekből áll, és a különböző korok építészeti stílusa érzékelhető rajtuk az átépülések következtében is. A domináns, teljesen egyszerű, rétegvonalakra merőleges tetővel készült épülettömegek mellett megtalálhatók a keresztbeforduló, íves és pillérsoros tornácú présházak is.

Falukép

A telepített sváb falu egységes utcaképének megőrzéséről a falu helyi építészeti védelemről szóló 1992-es rendelete gondoskodott. A helyi építészeti értékek védelmének alapjául 2001-ben elkészült Palkonya Örökségvédelmi Hatástanulmánya is, amely egyenként lajstromba vette a falu védendő lakó és gazdasági épületeit. A tanulmány a site Örökségvédelemmenüpontjában olvasható, ill. letölthető.
 

 

 

CsatolmányMéret
stbertalan2008.doc26.5 KB